MENÜ

 

 

BEMUTATKOZÁS

 

A VITAL LIFE Egyesület célja, hogy olyan szellemi műhelyt hozzon létre, amely aktív szakmai programok és rendezvények szervezésével hozzájárul a pozitív emberi értékek közvetítéséhez, közösségi szellem kialakításához, az európai közösségekhez való tartozás erősítéséhez.
Az Egyesület létrehozásának igényét a modern kor emberének életmódja teremtette meg: rohanó életmódunk, a növekvő stressz, az eEgészségnap az egészségünkértgyre jobban jellemző bizonytalanság.

 

Hitvallásunk szerint az egyéni adottságok csupán a tudatos és felelős életvitel keretében, minél jobb testi-lelki egészség birtokában-, s ugyanakkor megfelelő társadalmi és környezeti adottságok közepette bontakozhatnak ki a maguk teljességében, az egyén és nemzet közösségének javára.

 

Célunk olyan alapvető emberi-és nemzeti alapértékek közvetítése, mint a felnövekvő generációk egészsége és sikeres élete iránti felelősségérzet-, a környezettudatos életmód-, a hagyományok és a nemzeti kultúra kincseinek megóvása.

Céljainknak megfelelően tevékenységünk is szerteágazó, mivel Egyesületünk tagjainak egyénisége, tudása és tapasztalata is széleskörű, kiváló és elkötelezett szakemberek. Tagjaink között megtalálható a fiatal és lelkes környezetvédő, egyetemista és pályakezdő fiatal, a sok éves tapasztalattal rendelkező népművelő, művelődés-szervező, jogász, munkaügyi szaktanácsadó, szociális munkás, számítástechnikus, gyógytornász-fizioterapeuta, és nem utolsó sorban nagy zenei múlttal rendelkező dalszerző, gitáros és énekes tagunk, aki ez évben elnyerte az LGT gitárosa címet.

Céljaink megfogalmazásakor kiemelt szerepet kapott a képességfejlesztés, ismeretterjesztés, különös tekintettel a gyerekekre és a fiatalokra, kulturális és szabadidős tevékenység, hagyományőrzés, közösségfejlesztés. Alapító tagjaink évek óta aktív résztvevői a közösségi kezdeményezéseknek, különösen a kulturális és szabadidős események szervezésében, lebonyolításában.

 

Tevékenységünk során több kiemelt fontosságú, időszerű irányelvet igyekszünk összehangolni és népszerűsíteni:

  • az egészséges életmód kialakításának elvi és gyakorlati kérdéseit, beleértve ebbe az aktív szabadidős tevékenység vitalizáló, személyiség-építő szerepét is,

  • a környezettudatos gondolkodás és cselekvés általánossá tételét, jelentőségének a köztudatban való meghonosítását,

  • a sport- és a művészetek valamely ágában kiemelten tehetségesnek bizonyuló fiatalok sokoldalú és hatékony támogatását, más szóval a sokoldalú, tudományosan megalapozott tehetséggondozást,

  • közösségfejlesztő folyamatok kezdeményezését és megvalósítását, a civil közösségek létrejöttének elősegítését és a működésükhöz szükséges információk biztosítását,

  • közreműködünk az emberi- állampolgári jogok megismerésében, védelmében,

  • foglalkozunk a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek foglalkoztatásának elősegítésével,

  • szociális, a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségét elősegítő tevékenységeket fejtünk ki,

  • kulturális, környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos tevékenységet folytatunk.


Ezeknek a céloknak az elérése érdekében

  • feltáró elemzéseket, kutatásokat folytat,
  • programokat generál és valósít meg,
  • tapasztalatcseréket szervez,
  • hazai és nemzetközi kapcsolatokat épít.

 

 

  

 

 


 

info.vitallife@gmail.com
www.vitallife.ewk.hu

 

 

 

Hírek

  • Időjárás

    Weather by Freemeteo.com

  • Info

    .

Asztali nézet